Adatvédelmi tájékoztató


Személyes adatokat kizárólag a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően kezelünk.

Figyelünk arra, hogy adatait a lehető legbiztonságosabban kezeljük.

Lehetőséget biztosítunk arra, hogy az Önről tárolt adatokról tájékoztassuk, valamint kérésre töröljük adatait adatbázisunkból az illetékes törvényi előírások figyelembevételével.

Harmadik félnek kizárólag törvényi kötelesség és hozzájárulás alapján adunk át adatokat.

Társaság cégneve: Bábolna Bio Környezetbiológiai Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Rövidített cégnév: Bábolna Bio Zrt
Székhely: 1107. Budapest, Szállás u. 6.
Főtevékenység: 2020 '08 Mezőgazdasági vegyi termék gyártása
Cégjegyzékszám: Cg.01-10-142010
Adószám: 32063587-2-42.
Statisztikai számjel: 32063587-2020-114-01.
továbbiakban: Adatkezelő

Az adatkezelési tájékoztató keretein belül azzal a törvényi kötelességünknek teszünk eleget, mely szerint az adatkezelés hivatalos megkezdését megelőzően tájékoztatnunk kell Önt, mint érintettet, hogy adatait hozzájárulása alapján kezeljük.
Ebben a tájékoztatóban kötelességünknek eleget téve részletesen tájékoztatjuk az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, esetleges adatfeldolgozásról és azokról a jogokról és jogorvoslati lehetőségekről, amikkel élhet az adatkezelést illetően.
Ez az Adatkezelési tájékoztató a Bábolna Bio Kft. Adatkezelési szabályzatának rövidített változata, mely elérhető a www.babolna-bio.com weboldalon érhető el.
Az Adatkezelő aktuális Adatkezelési szabályzatát az Érintettek számára közzé teszi a 1107 Budapest, Szállás u. 6. szám alatti irodahelyiségében.

Facebook is elhelyez az érintett számítógépén különböző cookiekat, melyekről bővebben a https://hu-hu.facebook.com/policies/cookies/ címen tájékozódhat, ahol a cookiek letiltásával kapcsolatban is informálódhat.
A Honlap külső (nem az Adatkezelő vagy adatfeldolgozók által kezelt) szerverre mutató hivatkozásokat is tartalmazhat, és ezen linkeken elérhető oldalak esetleg elhelyezhetik saját cookie vagy egyéb fájljaikat a számítógépen, adatokat gyűjthetnek, vagy személyes adatokat kérhetnek. Ezekért pedig az Adatkezelő minden felelősségét kizárja.
Az Adatkezelő a Cookie-k által gyűjtött adatokat célzott reklámüzenetek továbbítására jogosult felhasználni. A Cookie alkalmas a felhasználó több weboldalon keresztüli követésére. Az Adatkezelő biztosítja az Érintettnek a lehetőséget, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja személyesen Adatkezelő székhelyén, illetve elektronikus levél útján.
Hírlevél küldés és direkt marketing
Technológiailag a hírlevél küldés (direkt marketing) körébe tartozik az elektronikus levelezés
vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján küldött üzenet (e-mail, sms, mms, és fax), amely tartalmilag beletartozik az alábbi fogalmakba:
. gazdasági reklám (olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog - ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket -, szolgáltatás, ingatlan, vagyoni értékű jog értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul),
. társadalmi cél megvalósításához kapcsolódó, reklámnak nem minősülő tájékoztatás, valamint,
. az olyan közlés is, amelynek kizárólagos célja az elektronikus hirdetés küldéséhez való hozzájárulás kérése,
. az Ekertv. alapján elektronikus hirdetésnek minősül bármely információs társadalommal összefüggő szolgáltatás vagy - a beszédcélú telefonhívás kivételével - elektronikus hírközlés útján közölt reklám, továbbá a társadalmi cél megvalósításához kapcsolódó, reklámnak nem minősülő tájékoztatás.

Reklám (hirdetés) az Érintett, mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével (DM= Direkt Marketing), így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján (pl. sms) kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje (az Érintett) előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult a helyszíni adatgyűjtéshez. A helyszínen a bolt (esetleg boltos) nevét, címét, telefonszámát, email címét gyűjtik önkéntes alapon.

Amennyiben a helyszíni adatgyűjtés, regisztráció során a megfelelő adatgyűjtési lapon ehhez hozzájárult, a Bábolna Bio Zrt.. a megadott adatait marketing kapcsolattartás, közvetlen üzletszerzési célú megkeresések, illetve szolgáltatásaik ajánlása érdekében kezeli és felhasználja. Adatkezelő a közvetlen megkeresést elektronikus direkt marketing levélben (eDM) teszi. Az Adatkezelő biztosítja az Érintettnek a lehetőséget, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja személyesen Adatkezelő székhelyén, levélben, illetve elektronikus levél útján.

Az Érintett hozzájárulását írásban (e-mailben: info@babolna-bio.com vagy postai úton: 1107 Budapest, Szállás u. 6.) visszavonhatja.

A megadott előzetes hozzájárulásokról az Adatfeldolgozó folyamatosan aktualizált nyilvántartást vezet és biztosítja az Érintett számára, hogy a hozzájárulást bármikor, indoklás nélkül és ingyenesen visszavonhassa.

Az Érintett adatainak lakcíme, e-mail címe megadásával reklámanyag küldéséhez is hozzájárulhat.

Az Adatkezelő a hírlevél listát ötévente felülvizsgálja, és a hírlevél küldéséhez öt év után megerősítő hozzájárulást kér. Annak az Érintettnek az adatait, aki nem ad megerősítő hozzájárulást a hírlevél küldéséhez, az e-mail kézbesítését követő 30 napon belül az Adatkezelő törli.

Honlap működtetése és "Cookie"
Az adatkezelés jogalapja a Honlap működtetésével összefüggésben az Érintett önkéntes hozzájárulása. A honlapokon keresztüli kommunikáció bevett módja az ügyfelek, vásárlók elérésének, tájékoztatásának.

Bábolna Bio Zrt.elérhető honlapjai, melyeken keresztül jelenleg információkat nem gyűjtenek:
. www.babolna-bio.hu
. www.babolna-bio.com
. www.irtoszer.hu

Önkéntes hozzájárulás alapján adatgyűjtés www.megfoglak.hu oldalon történik.

Külső honlapon gyűjtött adat
A nyereményjátékokat kezelő és lebonyolító harmadik fél a honlapon az Érintett regisztrálók hozzájárulásával gyűjtik az adatokat, az Érintett egyben hozzájárul az adattovábbításhoz az Adatkezelő felé, és hogy az marketing célból megkeresse, hozzájárulás megadására szolgáló checkboxot ki kell pipálni.
Regisztrációs lap: a lebonyolító harmadik fél honlapján, melyet az Adatkezelő ellenőriz.

A Bábolna Bio Zrt. aktuális Facebook nyereményjáték és részvételi szabályzata az oldalon megtalálható.
Facebook https://www.facebook.com/Sokk-a-rovar-382824992184186

A nyereményjátékot bonyolító cég az adatokat a játék lezárultával adja át az Adatkezelőnek további felhasználás céljából.

Sütik (cookie) használat
A hatályos jogszabályok szerint kötelesek vagyunk tájékoztatni a weboldalon használt sütikről.
A weboldalon alábbi típusokba sorolható sütiket használunk: "belépési jelszóval védett munkamenethez használt sütik" és "biztonsági sütik", melyek használatához nem szükséges előzetes hozzájárulást kérni az érintettektől.
Adatkezelés célja: A felhasználók azonosítása és a látogatók nyomon követése.
Kezelt adatok köre, adatkezelés ténye: Egyedi azonosítószám, dátumok, időpontok. Adatalanyok/érintettek köre: A weboldalt látogató valamennyi adatalany/érintett.
Adatkezelés időtartama: Az adatkezelés időtartama a munkamenet sütik esetében a weboldal elhagyásáig/bezárásáig tárolódik, más sütik esetében maximum 1 évig.
Sütik esetében nem történik személyes adatok kezelése és feldolgozása.

Az adatalanyoknak/érintettnek lehetőségük van a sütiket törölni a böngészők beállítás menüpontjaiban.

A leggyakrabban használt böngészők süti beállításával kapcsolatos információi az alábbi linkeken érhetőek el:
GoogleChrome:https://support.google.com/chrome/answer/95647?co=GENIE.Platform%3DDesktop&hl=hu
MozillaFirefox: https://support.mozilla.org/hu/kb/weboldalak-altal-elhelyezett-sutik-torlese-szamito
Safari: https://support.apple.com/hu-hu/HT201265
Opera: http://help.opera.com/Windows/10.20/hu/cookies.html
Az adatkezelés jogalapja: Hozzájárulás nem szükséges.

Google Adwords
A Google Adwords néven ismert Google hirdetési rendszerét használjuk, amely konverziókövetési és elemző szolgáltatást végez. Amikor a Google hirdetésre kattint az internetező és ezáltal eljut weboldalunkra, akkor egy konverziókövetésre alkalmas süti kerül a számítógépére. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes adatokat és érvényességi idejük is korlátozott.
A Google Adwords süti nem alkalmas arra, hogy Önt azonosítsa.
A Google Adwords sütiken keresztül megszerzett információk azt a célt szolgálják, hogy a Google Adwords hirdetési rendszerét használók számára a Google statisztikákat készíthessen, ezen statisztikákban főként a látogatók száma adat szerepel nem kerül olyan adat elemzésre aminek a segítségével azonosítani lehet a felhasználót.
Ha nem kíván a Google Adwords elemző alkalmazása által nyújtott elemzésben részt venni abban az esetben böngészőjében letilthatja a sütik telepítését.
Erre vonatkozó további információk itt érhetőek el: http://www.google.com/policies/privacy/

Google Analytics
A Google Analytics néven ismert Google statisztika rendszerét használjuk, amely webhely statisztikai és webhelyelemző szolgáltatást végez. Amikor Ön meglátogatja a weboldalunkat a Google Analytics egy sütit ment a számítógépére, amelynek segítségével statisztikai adatokat gyűjt a weboldal használatával kapcsolatosan és aktivitási méréseket végezzen, amely adatokból statisztikákat elemzéseket készít a weboldalak tulajdonosai számára.
A Google Analytics rendszerén belül az internetező böngészője által továbbított IP-címet nem vezeti össze más adataival, így nem használja azonosításra. Amennyiben nem szeretne részt venni a Google Analytics webstatisztikai rendszer elemzésében úgy a böngészője beállításainál kikapcsolhatja a sütik tárolását, továbbá megakadályozhatja, hogy a google feldolgozza az Ön weblaphasználattal kapcsolatos adatait és IP címét is. Ehhez ezen a linken található programot kell telepítenie: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=en

Közösségi oldalak
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (4) bekezdésében leírtak szerint, valamint az új EU GDPR rendelet elvárásai alapján kötelességünk tájékoztatni az adatkezelés kapcsán az alábbiakról:
- Adatkezelés célja és kezelt adatok köre
- Adatkezelés időtartama
- Érintettek köre, Adatkezelő személyek vagy adatfeldolgozók köre, akik a tárolt adatokat kezelik vagy feldolgozzák
- Adatok tárolásának helye

Ön, mint adatalany/érintett jogai az adatkezeléssel kapcsolatosan
Adatkezelés célja és kezelt adatok köre
A közösségi oldalakon (Facebook, Google+, Linkedin, Twitter, Pinterest, Youtube, Instagramm...stb.) regisztrált, valamint a weboldallal, szolgáltatóval kapcsolatba hozható közösségi oldalak/profilok like-olói/követői számára a szolgáltatás és weboldal népszerűsítése. Kezelt adatok köre: A közösségi oldalakon regisztrált felhasználók neve és nyilvános profiladatai a képeit is beleértve. Érintettek köre, Adatkezelő személyek vagy adatfeldolgozók köre, akik a tárolt adatokat kezelik vagy feldolgozzák Adatalanyok/érintettek köre: Az említett közösségi oldalakon regisztrált felhasználók köre.
Adatkezelők köre: A www.babolna-bio.com weboldalt üzemeltető vállalkozás és annak jogosult munkatársai.
A többi adatkezelési információról, mint például az adatkezelés időtartamáról, az adatok törlésének határidejéről, jogorvoslati lehetőségekről, adatkezelés jogalapjáról stb. az említett közösségi oldalakon tájékozódhat. Ezek a tevékenységek nem tartoznak a www.babolna-bio.com weboldalt üzemeltető adatkezelő fennhatósága alá.

Fogalomtár
Adatalany/Érintett: bármely meghatározott személyes adat alapján azonosított vagy egyébként - közvetlenül, vagy közvetve - azonosítható természetes személy. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt - közvetlenül vagy közvetve - név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet. Adatállomány: Az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége.

Adatfeldolgozás: Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik. Jelen Szabályzat értelmezésében adatfeldolgozás különösen minden olyan, érdemi döntést nem igénylő technikai adatkezelési művelet, amit az adatkezelő megbízása alapján az adatfeldolgozó végez.

Adatfeldolgozó: Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján - beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is - adatok feldolgozását végzi. Adatgazda: Egy adott szervezeti egységnél kezelt személyes adatok tekintetében a szervezeti egységet irányító vezető, aki felelős a szervezeti egysége által kezelt valamennyi személyes adat jelen szabályzatnak megfelelő kezelésért (továbbiakban: adatgazda). Amennyiben IT rendszerben kezelt személyes adattal kapcsolatos döntés meghozatala szükséges, és az érinti az Információ Biztonsági Szabályzat szerinti adatgazda felelősségét, akkor a személyes adatgazda az Információ Biztonsági Szabályzat alapján kijelölt adatgazda egyetértésével hozza meg döntését.

Adathordozó: Az adat fizikai megjelenési formája, tárolási helye, ideértve az iratokat is.

Adatigénylő: Az a természetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a személyes adatai kezelésével, helyesbítésével, törlésével vagy zárolásával kapcsolatban kérelmet nyújt be a Szervezethez.

Adatkezelés: Az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése. Jelen Szabályzat értelmezésében adatkezelés különösen az egyes adatkezelési műveletekkel kapcsolatos döntések meghozatala, utasítások kiadása.

Adatkezelő: Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajt.

Személyes adat: Az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.

Adatkezelési incidens: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

Adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (4) bekezdésében leírtak szerint, valamint az új EU GDPR rendelet elvárásai alapján kötelességünk tájékoztatni az adatkezelés kapcsán az alábbiakról:
. Adatkezelés célja és kezelt adatok köre
. Adatkezelés időtartama
. Érintettek köre, Adatkezelő személyek vagy adatfeldolgozók köre, akik a tárolt adatokat kezelik vagy feldolgozzák
. Adatok tárolásának helye
. Ön, mint adatalany/érintett jogai az adatkezeléssel kapcsolatosan

Adatkezelés célja és kezelt adatok köre
Jelen adatkezelési forma során az alábbiakban felsorolt személyes adatokat annak érdekében kezeljük, hogy elektronikus levél formájában tájékoztassuk Önt a cégünkkel kapcsolatos információkról, valamint értesítést küldjünk olyan tanulmányokról, segédletekről, amik hasznosak lehetne az Ön számára.
Tájékoztató leveleinket elektronikus levél formájában fogjuk küldeni az Ön által megadott e-mail címre, amelyről bármikor leiratkozhat, vagy céges központi e-mail címünkön keresztül (info@babolna-bio.com) is kérheti a leiratkozást.
Az alábbi Ön által megadott adatokat tároljuk: (Személyes adat - Adatkezelési cél)
Név - Kapcsolatfelvétel céljából tárolt adat
E-mail cím - Kapcsolatfelvétel technikai kivitelezése céljából tárolt adat
Regisztráció időpontja - Elszámoltathatóság elvéből kötelező regisztrációs nyilvántartásba történő bejegyzés pontos idejének meghatározása céljából tároljuk.

Adatkezelés időtartama
A regisztráció törlésével szűnik meg az Ön adatkezelése.
Érintettek kör az adatkezelő személyek vagy adatfeldolgozók köre, akik a tárolt adatokat kezelik vagy feldolgozzák.
Adatalanyok/érintettek köre: A weboldalon játékra regisztrált.
Adatkezelők köre: A www.babolna-bio.com weboldalt üzemeltető vállalkozás és annak jogosult munkatársai.
Adatfeldolgozók köre: A tárolt adatokat a weboldal tárhelyszolgáltatójának szerverén tároljuk. A tárolt adatokat az elektronikus tájékoztató levelek kiküldése céljából hírlevél szolgáltató rendszerébe továbbítjuk. A tárhelyszolgáltató cégen kívül harmadik félnek nem adjuk ki adatait, kivéve hatósági megkeresés esetén.

Adatok tárolásának helye
Az adatokat a www.babolna-bio.com weboldal webszerverén tároljuk.
Ön, mint adatalany/érintett jogai az adatkezeléssel kapcsolatosan: Ön az adatkezeléssel kapcsolatos jogaival tájékoztatás kérhet, valamint kérheti adatainak törlését vagy módosítását is.
- e-mail formájában: info@babolna-bio.com
- postai úton: Bábolna Bio Zrt, 1107 Budapest, Szállás u. 6.


Panaszkezelés
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (4) bekezdésében leírtak szerint, valamint az új EU GDPR rendelet elvárásai alapján kötelességünk tájékoztatni az adatkezelés kapcsán az alábbiakról:
. Adatkezelés célja és kezelt adatok köre
. Adatkezelés időtartama
. Érintettek köre, Adatkezelő személyek vagy adatfeldolgozók köre, akik a tárolt adatokat kezelik vagy feldolgozzák
. Adatok tárolásának helye

Ön, mint adatalany/érintett jogai az adatkezeléssel kapcsolatosan
Adatkezelés célja és kezelt adatok köre:
Az alábbi Ön által megadott adatokat tároljuk: (Személyes adat - Adatkezelési cél)
Név - Kapcsolatfelvétel céljából tárolt adat
E-mail cím - Kapcsolatfelvétel technikai kivitelezése céljából tárolt adat

Adatkezelés időtartama
A nyilvántartásba berögzített panasz és az arra adott adatait a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése alapján 5 évig őrizzük meg.

Érintettek köre, Adatkezelő személyek vagy adatfeldolgozók köre, akik a tárolt adatokat kezelik vagy feldolgozzák
Adatalanyok/érintettek köre: A panasszal élő adatalanyok/érintettek.
Adatkezelők köre: A www.babolna-bio.com weboldalt üzemeltető vállalkozás és annak jogosult munkatársai.
Adatfeldolgozók köre: A tárolt adatokat a weboldal tárhelyszolgáltatójának szerverén tároljuk.
A tárhelyszolgáltató cégen kívül harmadik félnek nem adjuk ki adatait, kivéve hatósági megkeresés esetén.

Adatok tárolásának helye
Az adatokat a www.babolna-bio.com weboldal webszerverén tároljuk.

Ön, mint adatalany/érintett jogai az adatkezeléssel kapcsolatosan

Ön az adatkezeléssel kapcsolatos jogaival tájékoztatás kérhet, valamint kérheti adatainak törlését vagy módosítását is.

- e-mail formájában: info@babolna-bio.com
- postai úton: Bábolna Bio Zrt, 1107. Budapest, Szállás u. 6.


Adatkezelés jogalapja: Az érintett hozzájárulása, valamint az Infó törvény és Fogyasztóvédelmi törvény hatályos rendelkezései.

Adat és információbiztonság
Az adatkezelési folyamatok tervezésekor úgy jártunk el, hogy az adatalanyok/érintettek személyes adatainak és magánszférájának védelmét biztosítsuk. Gondoskodunk azokról az intézkedésekről és eljárásokról, amelyeket az adatvédelemi és információbiztonsági szabályozások kötelezővé tesznek az Infó törvényben, az EU GDPR-ban, valamint egyéb hatályos szabályozásokban.

Kiemelten fontosnak tartjuk az alábbi biztonsági kérdéseket:
. jogosulatlan hozzáférés
. adatsérülés
. adatvesztés
. adattörlés
. adattovábbítás
. megfelelő technikai környezet kialakítása
. alkalmazottak adatvédelmi oktatása
. elvárható biztonsági intézkedések betartása és elvárása az adatfeldolgozóktól

Adatalanyok/érintettek jogai - tájékoztató
Kérésére tájékoztatást adunk személyes adatai kezeléséről, kérheti személyes adatainak helyesbítését, törlését, zárolását, továbbítását. Abban az esetben, ha az adatkezelés kötelező érvényű, törvényi előírásból fakadóan nem tudjuk adatait kérésének megfelelően törölni.
Az adatvédelmi incidensek kezelésére nyilvántartást vezetünk, amelyben az alábbi információkat tartjuk nyilván: érintett személyes adatok köre, adatvédelmi incidens érintettjeinek köre és számossága, adatvédelmi incidens körlényeit, időpontját, hatáselemzését, valamint az incidens okozta kárenyhítés intézkedéseit, valamint egyéb kötelező adatokat.
Az adatkezelési eljárásokról legfeljebb 25 napon belül tájékoztatást adunk benyújtott kérelme esetén. A tájékoztatás díjmentes. Amennyiben az Ön kérése nem jogszerű, abban az esetben erről 25 napon belül tájékoztatást küldünk, valamint tájékoztatjuk a jogorvoslati lehetőségekről.

Általános Adatkezelési rendelkezések
A jelen adatkezelési tájékoztatóban, vagy külön adatkezelési tájékoztatóban nem részletezett kapcsolatfelvételek esetében tárolt adatokat az adatkezeléstől számított legfeljebb 2 év elteltével töröljük.
Hivatalos szervek, hatóságok megkereséseire kötelesek vagyunk tájékoztatást adni, illetőleg adatokat rendelkezésre átadni a megkeresés céljának megfelelő mértékben.

Jogorvoslat
Amennyiben az adatkezeléssel kapcsolatosan panasszal kíván élni, ezt megteheti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH). Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Bírósági jogérvényesítés
Amennyiben az adatkezeléssel kapcsolatosan bírósági jogérvényesítéssel kíván élni, peres eljárást kell kezdeményeznie. A per elbírálása törvényszéki hatáskörbe tartozik. A per az adatalany/érintett megválasztása alapján lehet a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék.

Kártérítés
Amennyiben az Ön adatait esetlegesen jogellenesen kezeljük vagy személyiségi jogait esetlegesen megszegjük, abban az esetben Ön sérelemdíjat követelhet. Az okozott kár és sérelemdíj megfizetése alól az adatkezelő mentesül, ha igazolni tudja, hogy a károkozást vagy a személyiségi jogsértést az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő, valamint abban az esetben sem, ha az adatalany/érintett gondatlanságából származtatható volt a kár vagy személyiségi jogsérelem.

Kelt: Budapest, 2022.12.01.